A lovak álma az igazság, Adni, sose kérni, nem rohanni a semmiért, Ellátni a célig.

A lovak álma az igazság, Adni, sose kérni, nem rohanni a semmiért, Ellátni a célig.

CSAPATÉPÍTŐ TRÉNING

Már sok éves múltra tekint vissza a gyerekek táboroztatása lovasudvarunkban. 15 éven keresztül minden évben szerveztünk táborokat júniustól augusztusig kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Most már évente csak egy táborunk van elkötelezett és visszatérő lovas-tanítványaink számára.

A táborban a gyermekeket az apartmanjainkban szállásoljuk el. Teljes ellátást biztosítunk számukra napi háromszori étkezéssel. A lovakkal kapcsolatos tudnivalók és a lovassportok elméleti és gyakorlati oktatása mellett nagyon fontosnak tartjuk az állatokkal való bánás személyiségfejlesztő szerepét. Az állatok és a sport rendszerességre, felelősségre és tisztelettudásra tanítja meg a gyerekeket.

Táborban reggel tornával kezdjük a napot. Majd a bőséges reggelit követően délelőttönként istállómunkát, szerszám- és lóápolást végeznek a gyerekek folyamatos szakmai felügyelet mellett. Az ebédet megelőzően „pihenésképpen” elméleti oktatást tartunk. Délután pedig gyakorlati lovasoktatás folyik. A vacsorát általában együtt készítjük el a kerti tűzhelynél. Lefekvés előtt pedig még van lehetőség egy közös beszélgetésre, játékra, sportra.

Táborunk nagy népszerűségnek örvend, mivel a gyerekeket és fiatalokat olyan környezetben hagyják itt a szüleik, amely biztonságos, szeretetteljes, egészséges.

A 400 fős kis település garantálja a nyugalmat, és azt is, hogy a gyerekek semmilyen veszélynek nem lesznek kitéve a tábor folyamán. A szülőknek nem kell tartaniuk sem az autós forgalomtól, sem nem kívánatos csábításoktól, hiszen a Bakony közepében, egy kis szigeten, a gyerekek valóban csak arra tudnak figyelni, ami a Sörényes Udvarházon belül történik – amit nyújtunk nekik, és amit megkövetelünk tőlük.

A lovastábor nem pusztán a lovaglásról szól. A lovastáborban a gyerekek természetesen képességet sajátítanak el, hiszen megtanulnak lovagolni, illetve tökéletesíthetik tudásukat, de a lovastábor nem csupán lovaglás és lovagoltatás.

Egy ló gondozása komoly energiát és odafigyelést igényel, hiszen egy másik, értelmes élőlény igényeit kell kiszolgálnunk – mégpedig egy olyan élőlény igényeit, amelyik nélkülünk semmire sem menne, tehát teljesen ránk hagyja magát. A lovastábor napjai alatt bevonjuk a gyerekeket a lovak körüli munkákba, mert ezáltal erősebb lesz a kapcsolatuk azzal az állattal, amelyikkel a lovastábor idején lovagolni fognak. Emellett a fiatalok leckét kapnak felelősségérzetből is, hiszen rájuk lesz bízva egy állat, amelyik mindent tőlük vár.

A gyerekek délelőtt ápolják a lovakat és a szerszámokat, szénát, szalmát és vizet visznek az állatoknak (természetesen minden korosztályt csak olyan munkákba vonunk be, amire képes, egy hatéves gyereknek nyilván nem kell bálákat hordania). Ebéd után következik az elméleti és a gyakorlati lovasoktatás, figyelve arra, hogy a délelőtti fáradozások után a gyerekek és fiatalok megfelelően ki tudják pihenni magukat, amire lovagolni mennek.

A lovastábort júliusban tartjuk, a tábor megfizethető, napi 7000 forintba kerül. Ebben az árban minden benne van, a lovaglástanítástól a szálláson át az étkezésekig.

+36 30 505 4981

Ha bármilyen kérdése akadna keressen minket elérhetőségeink egyikén!

TOVÁBB